Gyorsan elkészíthető, lassan felszívódó ételek

Gyorsan elkészíthető, lassan felszívódó ételek

Intro

2020. január 12. - Ackermann Szilvia

"Az vagy amit megeszel"

Ez tényleg így van.

36 éves vagyok. Ebből a 36 évből minimum 24-25 éve, tini korom óta foglalkoztatott a súlyom. Korábban elsősorban azért mert komoly súlyfelesleggel rendelkezem, másodsorban az egészségem miatt. Ez mára már fordítva van és az egészség fontosabb. Az egészségem és a súlyom szoros összefüggésben van azzal, hogy mit eszem, mit iszom, mit viszek be a szervezetembe.

"Segítsd magadon, Isten is megsegít"

Igyekszik az ember a legjobbat adni magának, hátha így van esélye a hosszú, jó minőségű és egészséges testben eltöltött életre.

"Ép testben ép lélek"

És még jó sok mondást, közhelyet, szófordulatot tudnék említeni, de talán ennyi elég is volt... :-)

Jómagam immár közel 3 hónapja teljesen újragondoltam sok mindent az életemben, hogy megtaláljam a lelki egyensúlyom, békém, boldogságom. Jelenleg úton vagyok, mely út egyik fontos sarokpontja az egészséges táplálkozás, sok egyéb mellett.

Nem fogom leírni, hogy életem során hány féle diétát, életmódváltást és egyebet próbáltam kisebb-nagyobb sikerrel. A blog célja nem ez. A blog célja az, hogy a "jó gyakorlatot" osszam meg azokkal, akiknek esetleg tudok újdonságot mondani, valamint az, hogy egyszerű, egészséges és együtt "jól működő" alapanyagokból álló receptekkel segítsem az egészségünkért folytatott mindennapi küzdelmet. Igen, és ezt egy küzdelemként élem meg, mert a mai világban sok minden ellenünk hat, ami miatt élesebben kell látnunk és okos, átgondolt döntéseket kell hoznunk. Semmi sem véletlen és minden mindennel összefügg. :-)

A blog címében szereplő: gyors - arra utal, hogy nem kívánok 1-2 órás recepteket megosztani Veletek, hanem igyekszem az elkészítési időket 30-40 perc aktív teendős receptekre korlátozni (sütési, főzési idő nélkül, kivéve kavargatós dolgok). A lassú - pedig arra utal, hogy a receptek alapján elkészülő tételek felszívódása az emésztőrendszerünkben viszonyag lassan megy végbe. A lassú felszívódás kedvezőbb élettanilag a vércukorszint és az energiaháztartás szempontjából. Többek között és röviden.

Természetesen ez egészséges táplálkozás képlete sokkal de sokkal több tényezős, mint hogy valami lassan szívódjon fel, ezért igyekszem apró általam ismert fortélyokat, finomhangolásokat is megosztani Veletek.

Itt kell, hogy megemlítsem, hogy mivel a testünk és az emésztésünk irtó bonyolult, ezért elképzelhető, hogy fogok írni pár "bociságot", ha épp okoskodok egyet a receptek mellett, mivel nem orvos doktor vagyok és habár nagyon igyekszem kiszűrni a sok-sok infóból a blődséget, ez azért lehet hogy nem 100%-ban, csak 98%-ban fog sikerülni. De jót akarok, az biztos. :-)

Hajrá!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://gyorslassu.blog.hu/api/trackback/id/tr4615405330

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása